SH-2 PLUG-OUT

Szoftver szintetizátor

SH-2 PLUG-OUT
Vásárlás

A klasszikus SH-2 szintetizátor tökéletes másolata

Az SH-2 PLUG-OUT szoftver szintetizátor az 1972-es klasszikus SH-2 analóg szintetizátor komplett reprodukciója. A sikeres SH-2 klasszikus hangzását, a Dual VCO + Sub oszcillátor konfiguráció által megvalósított lehengerlően vastag basszusok, karakteres szóló hangszínek és effektek jellemzik. A SYSTEM-1, valamint a Mac vagy PC felhasználók számára kifejlesztett SH-2 PLUG-OUT szintetizátor az analóg áramköri viselkedés (Analog Circuit Behavior (ACB)) technológiának köszönhetően hűen adja vissza az eredeti hangszínek meleg, gazdag hangzását olyan szintű hitelességgel, amely csak a Rolandtól kapható meg igazán.

Party, mint 1979-ben

Az 1970-es évek végén, a szintetizátorok jelentős fejlődésen mentek keresztül a polifónia és hangszín memória vonatkozásában. Miközben a világ szintetizátor gyártói azon versenyeznek, hogy ki dolgozza ki előbb ezeket az új technológiákat, a Roland ekkor jelenteti meg a látszólag egyszerű, monofónikus szintetizátort - a ma már klasszikus SH-2-t.

Annak ellenére, hogy körülbelül egy időben jelent meg, mint az úttörő Roland JUPITER-4 polifónikus szintetizátor, az SH-2-es funkciói a JUPITER-4-hez képest konzervatívak voltak. Azonban az egyedi tervezésű konfigurációnak köszönhetően - amely két VCO és egy Sub-oszcillátorból állt (lényegében három VCO) - képes volt rendkívül vastag, meleg analóg szintetizátor hangok megszólaltatására. A mai napig sok szintetizátor- rajongó gondolja úgy, hogy minden idők legjobb föld-rengető, csontig-hatoló szinti basszus hangjait a Roland SH-2 szólaltatja meg.

Vissza a jövőbe

Az SH-2 PLUG-OUT szoftver szintetizátor rendkívül pontos reprodukció, amely a Roland több évtizedes szakmai tapasztalatán és az eredeti analóg hangszer mély ismeretén alapul. Mint az AIRA-széria termékei, az új SH-2 is az Analog Circuit Behavior (ACB) technológia segítségével hűen adja vissza az eredeti SH-2 hangzásának apró részleteit, az analóg áramkörök viselkedését és azok kölcsönhatásait.

Mindent pontosan reprodukáltak, kezdve az ön-oszcillácóra képes VCF-től egészen a burkológörbe meredek felfutási és hosszú kitartási karakterisztikájáig. Az eredeti analóg áramkörök tervezésének eredményeként, a paraméterek komplex, egymás közötti kölcsönhatásából eredő, egyedülálló felharmonikus összetevők és hangmagasság ingadozások is jelen vannak. Még az analóg áramkörök viselkedéséből eredő árnyalatnyi hangzásbeli változások is modellezve vannak, mint amikor a felhasználó olyan paramétereket állít be, melyek nincsenek közvetlen hatással a megszólaló hangra.

Van azonban néhány új funkció is, melyek nem találhatók meg az eredeti hangszerben. A VCO oktávtartománya kibővült 64’-ra, két burkoló-görbe generátor, zengető, visszhang és Scutter effekt, Autobend reverse funkcióval, és tempó-szinkron Arpeggiator.

PLUG-IN és PLUG-OUT

Miközben az SH-2 Plug-in más verziói valamilyen kompatibilis DAW alkalmazással használhatók, addig egyedül az SH-2 PLUG-OUT szoftver szintetizátor kínál zökkenőmentes integrációt és egyedi lehetőségeket a SYSTEM-1-felhasználók számára. A SYSTEM-1 csatlakoztatásával azonnal egy dedikált vezérlő áll rendelkezésre. Csak az SH-2 szempontjából lényeges gombok és tolópotméterek világítanak. Az elkészített hangszínek szabadon, oda-vissza átküldhetők a DAW és SYSTEM-1 között, továbbá a SYSTEM-1, mint kiváló minőségű hang-és MIDI interfészként is használható. Elszakadva a számítógépes környezettől, csupán a SYSTEM-1-be átküldött hangszínekkel, egy önálló, hardver SH-2 hozható létre, valódi fizikai kontrollerekkel.

Maximum Polyphony
1 voice
Modulator
LFO Rate
Delay Time
Waveform (SIN, TRI, SAW, SQR, RANDOM(S/H))
VCO
Auto Bend Depth
Modulation Depth
VCO-1
Range (64, 32, 16, 8, 4, 2)
Waveform (SAW, SQR, SIN)
Pulse Width
PWM Mode switch (MANUAL, LFO, AUTO BEND, VCF ENV, VCA ENV, VCO-1 SUB)
Bender Depth
VCO-2
Range (64, 32, 16, 8, 4, 2)
Waveform (SAW, SQR, NOISE)
Pulse Width
PWM Mode switch (MANUAL, LFO, AUTO BEND, VCF ENV, VCA ENV, VCO-1 SUB)
Fine Tune
Coarse Tune
Audio Mixer
VCO-1
VCO-2
VCO-1 SUB
VCF
Cutoff Frequency
Resonance
ENV Depth
Modulation Depth
Keyboard Follow
VCF ENV
Attack Time
Decay Time
Sustain Level
Release Time
VCA
VCA Mode (GATE, A.ENV, F.ENV, HOLD)
Tone
Crusher Depth
VCA ENV
Attack Time
Decay Time
Sustain Level
Release Time
VCF/VCA ENV
Gate-Trigger switch (GATE, LFO, GATE+TRIG, LFO+GATE)
Effect
Reverb Level
Delay Level
Delay Time
Controller
Volume
Portamento
Bend Range
Tempo Sync switch
Arpeggio
Arpeggio Switch
Arpeggio Type (1 Oct Up, 1 Oct U+D, 1 Oct Down, 2 Oct Down, 2 Oct U+D, 2 Oct Down)
Arpeggio Step (1/4, 1/8, 1/16, 1/4T, 1/8T, 1/16T)
Tune
430 Hz–450 Hz
Sampling Frequency
44.1 kHz, 88.2 kHz, 176.4 kHz, 48 kHz, 96 kHz, 192 kHz
Tones per 1 bank
64 patches
* User can make new user banks.
Plug-In Formats
VSTi 3.6 (32 bits, 64 bits), AU
Plug-Out Hardware
SYSTEM-1
System Requirements (Mac OS)
Operating System
Mac OS X 10.8.5 or later
Mac OS X 10.9 supported
Host Application
VST instruments (VSTi) version: VST 3.6 compatible
Audio Units (AU) version: V2 Audio Units compatible
CPU
Intel® Core™2 Duo or better
RAM
4 GB or more
Hard Disk
100 MB or more
Display resolution and Colors
1280 x 800 dots or higher, 16.7 million colors or more
Other
You'll need Internet connectivity to activate this software.
You'll need installation SYSTEM-1 driver to plug-out this software to the SYSTEM-1.
System Requirements (Windows)
Operating System
Microsoft® Windows® 7 SP1
Microsoft® Windows® 8/8.1
* This does not work with the Windows® RT.
* This does not work with the Windows® Phone.
* This does not work on the virtual machines such as Hyper-V, Virtual PC, or Boot Camp.
Host Application
VST instruments (VSTi) version: VST 3.6 compatible
CPU
Intel® Core™ 2 Duo or better
RAM
2 GB or more
Hard Disk
100 MB or more
Display resolution and Colors
1280 x 800 dots or higher, 24 bits Full Color or more
Other
You’ll need Internet connectivity to activate this software.
You’ll need Adobe Reader (available free of charge) in order to read the online help.
You’ll need installation SYSTEM-1 driver to plug-out this software to the SYSTEM-1.
* Although Roland has tested numerous configurations, and has determined that on average, a computer system similar to that described above will permit normal operation of the PLUG-OUT SOFTWARE SYNTHESIZER, Roland cannot guarantee that a given computer can be used satisfactorily with the PLUG-OUT SOFTWARE SYNTHESIZER based solely on the fact that it meets the above requirements. This is because there are too many other variables that may influence the processing environment, including differences in motherboard design and the particular combination of other devices involved.

Letöltések

Frissítések és driver-ek

Támogatás

Amennyiben kérdései vannak a Roland termék működésével kapcsolatban, kérjük jelölje be Tudásbázis opciót a legáltalánosabb kérdések megválaszolásához.
Ezenkívül rendelkezünk egy könyvtárral Termék támogatás osztályunkkal is telefonon vagy e-mailen.
Ezenkívül rendelkezünk egy könyvtárral Használati útmutatók és Támogató dokumentumok , melyet tájékozódás céljából letölthet.

Használati útmutatók

Termékleírások